nlc.hu
TV-sztárok
Hajdú Péter eltűnik a TV2-ről

Hajdú Péter eltűnik a TV2-ről

Hajdú Péter eltűnik a TV2-képernyőjéről. A Showtime ősszel már nem folytatódik, ráadásul az általa gyártott műsorok szerződései is lejárnak.

Szinte biztosra vehető, hogy nem folytatódik ősztől Hajdú Péter Showtime című műsora a TV2-n, a csatorna vezetése által képviselt takarékos-racionalizáló szemlélet jegyében.

A Népszabadság szerint az sem zárható ki, hogy Hajdú gyártócége, a Frizbi Entertainment Kft. idővel teljesen kiszorul a TV2-ből. A lap megkereste a csatorna kommunikációs osztályát, ahol annyit közöltek, hogy a TV2 Csoport őszi műsorai­ról később adnak tájékoztatást.

Az épp házassági krízisben lévő Hajdú Péter szerint korábban kilenc adást terveztek, de még nincs aláírt szerződése. A tévének opciós joga van, ha a menedzsment úgy dönt, berendelheti a következő évadot. A producer szerint még nem értesítették a döntésről, nem tudja, lesz-e folytatás. Cége másik műsorának, az Aktívnak pedig idén decemberig érvényes a szerződése, januártól az információk szerint más céget bíznak meg a produkció gyártásával.

Ha igazak a tévétársaság körüli pletykák, akkor az utóbbi években biztos bevételre szert tevő Hajdú meglehetősen nehéz helyzetbe kerül, jóllehet erősen bízott a Showtime sikerében. Induláskor azt nyilatkozta, ha bukik a műsor, visszavonul. A Frizbi Entertainment mellőzése bizonyos szempontból logikus, hiszen az új menedzsment január óta cseréli le a gyártókat, teret biztosítva a korábbi RTL-beszállító IKO-nak.

Hajdú Péter eltűnik a TV2-ről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top