Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék Dopemant, azaz Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Az eljárásban a másodfokú bíróság – mivel az első fokon eljáró bíróság felvetette a becsületsértés lehetőségét – átiratban megkereste a kormányfőt, hogy kíván-e az ügyben magánindítványt tenni. Mivel azonban a megkeresésre a miniszterelnök nem reagált, ezt a bíróság nem vizsgálhatta –mutatott rá a bíró.
A jogerős végzés kihirdetését követően Dopeman azt mondta az újságíróknak, hogy győzött az igazság, ugyanakkor ijesztőnek nevezte, hogy „az embernek a véleménynyilvánítása miatt a törvény elé kell járulnia„.