TV-sztárok

Gesztesi Károly ezt gondolja Liptai Claudia párjáról

Gesztesi Károly a Blikknek többek között azt is elárulta, hogy mit szól Liptai Claudia párjához, Pataki Ádámhoz. A színművész térdszalagműtétjéről is beszámolt a lapnak.

Az új életet kezdő Gesztesi Károly a Blikknek elárulta, mire készül 2017-ben, és hogy nemrég egy műtéten is átesett: “Alig két hete volt a műtét, és a térdszalagom lassan melegszik be ezekben a mínuszokban. Mellesleg a térdemet is egy tervezett akciófilm miatt csináltattam meg. Erre készülök. Sokat kell majd esni, kelni, és a kaszkadőrmunkát illetően is maximalista vagyok. Napi három órákat edzek, és egészségesen étkezek” – mondta Gesztesi Károly, akit ittas vezetés miatt ítélt el a bíróság.

 A színész elmondta véleményét Liptai Claudia párjáról, Pataki Ádámról is:

“Én őt nagyon szeretem, és a mostani párját is kedvelem. Sőt úgy szurkoltam végig a 2014-es vízilabda-Eb egyik meccsét, hogy Pataki Ádám ott őrjöngött mellettem, és nem tudtam, ő akkor már együtt volt Claudiával. Akkor csodálkoztam rá, amikor Clau bemutatott minket egymásnak. Ádám erre azt mondta, akart volna szólni, de olyan elánnal szurkoltam, hogy ez nem lett volna jó alkalom. Ilyesmiről azóta sem beszéltünk, legfeljebb a gyerekről. Szimpatikus fickó” – mondta Gesztesi Károly.

Gesztesi Károly ezt gondolja Liptai Claudia párjáról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top