nlc.hu
TV-sztárok
Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt, és kik válnak el

Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt, és kik válnak el

Megszületett a döntés a Házasság első látásra párjainál, így ma végre kiderült, hogy a három házasságból melyik folytatódik. Sok könny várható, de nem marad el a happy end sem.

A döntést mindegyik pár a Házasság első látásra tanácsadója, Soós Imre szakpszichológus előtt hozta meg. Először Kinga és Robi beszéltek az érzéseikről és hozták meg a döntést.

“Nekem tiszta a kép, ha az eszemre hallgatnék, akkor azt a választ adnám, amit a körülmények diktálnak, de úgy döntöttem, hogy inkább a szívemre hallgatok. Igen, én folytatnám” – mondta reménytelien Robi, aki sajnos elutasítást kapott. “Én szeretnék esélyt találni, hogy megtaláljam a szerelmet, ezért szeretném visszaadni a jegygyűrűt”döntött (nagyban az édesanyja hatására) Kinga, akivel végül csendben, békében váltak el útjaik.

Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt

Sokkal feszültebb volt Adri és Doma döntése, akik az egész Házasság első látásra műsort lényegében végigvitatkozták Adri hisztijei miatt. Mindezek ellenére a manikűröslány folytatta volna a frigyet. “Igen, szeretném folytatni a házasságot” – jelentette ki némi hezitálás után Adrienn, akinek döntését Doma könnyes tekintettel várta.

Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt

“Nagyon sokat hezitáltam ezen a héten. Bennem letisztázódott. A hezitálás tárgya… Adri egy csodálatos lány, ez az igen irányába tolná. Viszont a házasságtól olyan dolgokat várok, mint bizalom, szeretet, szerelem, együtt gondolkodás, jövőtervezés, későbbiekben családtervezés, önzetlenség… Nagyon nyitottan indítottam az egész házasságot, mindent beleadva, viszont kiderült, hogy ez nem házasság, és nem is abba az irányba mutat. Érzelmileg olyan kilométerekre vagyunk egymástól, hogy ez egy behozhatatlan távolságnak tűnik. Ezért a válaszom: nem” – mondta ki Doma, akinek döntését Adri később megkönnyezte, és szomorúan konstatálta, hogy ismét egyedül marad.

Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt

A páros végül szintén békében, fájó szívvel intett búcsút egymásnak.

Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt

Nem úgy, mint Lilian és Balázs, akik kihasználták a Házasság első látásra nyújtotta lehetőségeket. Kettejük közül az előbbi biztos volt abban, folytatni szeretné a házasságot. “Folytatni szeretném veled, mert ki tudjuk egymásból hozni a maximumot” – ecsetelte lelkesen Lilian, akinek férje ugyanezt gondolta.

Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt

“Nagyon sokat gondolkodtam… Nézzük meg, folytassuk, kíváncsi vagyok nagyon, hogy össze fogunk-e csiszolódni” – hangzott az igen Balázstól, aki végül kéz a kézben távozott feleségével, Liliannal. Bár a lány nem volt biztos benne, hogy Balázs is igent mond, férjével együtt nagyon örült annak, hogy a folytatás mellett döntöttek.

Házasság első látásra: eldőlt, kik maradnak együtt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top