nlc.hu
TV-sztárok
“Az egészséges belső és az esztétikus külső egyaránt fontos cél” – interjú Csomor Csillával

“Az egészséges belső és az esztétikus külső egyaránt fontos cél” – interjú Csomor Csillával

A Barátok közt című sorozatból megismert színésznő nemcsak látványos, de egészséges, kontrollált diétájának köszönhetően példaértékű fogyáson esett át. Csomor Csillát arról kérdeztük, mivel sikerült teljes testi átalakuláson átesnie, mitől más, szerethetőbb és biztonságosabb számára az általa alkalmazott kúra a diétaszektor számos más módszeréhez képest.

Egy évvel ezelőtt, az ötvenedik életévem betöltése környékén éreztem úgy, hogy valamit változtatnom kell, hiszen egy ötvenéves nőnek is lehet még “tavaszt csinálni”. Egészséges és vonzó külsőt képzeltem el magamnak, leginkább azért, mert úgy tapasztalom, hogy a világ egyre inkább a külsőségekre megy. Márpedig a tartalom, amit én képviselek, manapság már kevés, ha nem párosul hozzá egy “trendi” külső. Így indultam el az átváltozás útján, és nagyon sok mindent kipróbáltam.

– Végül miért a Natur House-ra esett a választás?

A tavalyi év végén futottam beléjük… Az erősített végképp meg, hogy ez igenis a jó út lesz nekem, hogy hosszú távú megoldást kínálnak, mindezt éhezés nélkül. Annyit tudtam róluk, hogy egy nemzetközi szinten már elterjedt, de itthon még új életmódközpont, a fő profiljuk pedig a megelőzés és a diéta. Vagyis az egészséges belső és az esztétikus külső itt egyaránt fontos cél.

– Mennyire nehéz betartani az étrendet?

Egyáltalán nem. Nekem az önálló kísérletezések okoztak korábban kudarcot, itt pedig van egy folyamatos kontroll mögöttem. Ráadásul éhezni tényleg nem kell, mivel napi öt étkezésre épül a módszer. Én például a tízórait, az uzsonnát fehérjeszelettel, bogyós gyümölccsel, almával szoktam kiváltani.

– Pontosan miben segít, hogy hétről hétre visszajár konzultációra?

Nekem nagy biztonságot ad, hogy itt heti rendszerességgel mérik a teljes testképet, rögzítik a paramétereket. Van egy részletes állapotfelmérés az elején, majd minden héten a dietetikus elmondja, hogy milyen változáson ment át a testünk, a vízháztartásunk, de nézik a zsír, izomzat összetételében jelentkező változásokat is. Tényleg nagy előnyük szerintem, hogy állandó felügyelet alatt tartják a klienseket.

– Mi volt a tapasztalata magával a YorkTest ételintolerancia-teszttel?

A Natur House által javasolt YorkTest ételintolerancia-teszt nagy előnye igazából, hogy egyrészt minden ételcsoportra kiterjedően választ ad, másrészt pedig úgy fejlesztették ki, hogy otthon, egyedül is el tudjuk végezni magunkon. Én szerettem volna, ha először nekem más készíti el. Egyébként nagyon praktikus, teljesen biztonságos, és kifejezetten könnyű az elvégzése. Egy pici szúnyogcsípésnek megfelelő szúrással, minimális fájdalomérzettel jár csak, és a vércsepp alapján megvan az eredmény. Megnéztük, hogy mik azok az ételcsoportok, amelyekre, ha nem is allergiás, de érzékeny vagyok. Itt kiderült, hogy az élesztőt, a tojássárgáját és -fehérjét nehezebben bontja le a szervezetem, tehát kerülnöm kell.

– Gyanakodott-e ételérzékenységre, és ha igen, akkor miért?

A tojást minden formájában nagyon szerettem és fogyasztottam, de volt egy érzésem, hogy a péksütemények nem tesznek jót. Sokszor éreztem, még akár a teljes kiőrlésű pékárunál is, hogy valahogy belém köt, felfúj, és duci pocakom lesz tőle. Az élesztő közrejátszását mindebben végül a teszt mutatta meg.

– Jobban is érzi magát? Külsőre szemmel látható a változás.

Határozottan jobban… Ami a külső változásokat illeti, az első egy-két hónapban a zsírfeleslegemből ment le a legtöbb, viszont sok vizet tartott vissza a szervezetem. De tudom, hogy ez nem egy gyors program, hanem hosszú távú megoldást nyújt.

– Milyen pozitív változásokat tapasztal magán?

A kúra óta 5-6 kilótól szabadultam meg, nem tűnik soknak, viszont látványban és centikben mégis sokkal erőteljesebben észlelhető a változás. Sokat veszítettem zsírból, de közben épült izmom. Testtömegindexben is jók a mutatóim, szóval kifejezetten eredményes volt a kúra, most pedig lassan a stabilizációs időszaknak is a vége felé járok.

– Ha mégis visszaszökne néhány kiló, mihez kezdene?

A már említett állandó kontroll az, ami segít az ilyen kis “anomáliákat”, visszaugró dekákat kordában tartani. Ha valóban feljön pár deka, egy másik, erősebb természetes összetételű étrend-kiegészítőt ajánl a dietetikus, vagy beiktatunk az étrendbe egy “szigorú” napot (például nyers ananász fogyasztása kiegészítve natúr fehér hússal), támogatva ezzel a zsírbontás folyamatát és megelőzve az új zsírlerakódásokat.

– Sok lemondással jár az egészséges életmód elsajátítása?

Nekem az elején nagyon nehéz volt, hiszen rengetegféle termékről kellett emiatt lemondani. A tojás hiányzott a leginkább. Egy főtt tojás nagyon jól kezelte korábban a hirtelen jött éhségérzetemet, de most mással kell pótolnom ezeket a kis “falási rohamokat”… Leginkább Natur House instant teával vagy rehidratáló antioxidáns itallal szoktam ezt megoldani. Viszont nagy könnyítés számomra, hogy a dietetikus olyan étrendet állít össze, amit mégsem nehéz követni. 2-3 hónappal kell számolni, hogy a kívánt eredmény jelentkezzen, utána pedig a stabilizálás ideje következik, vagyis a kitűzött, majd elért állapot fenntartása. Itt már meghatározott módon a korábban mellőzött ételcsoportok is szerepelhetnek az étrendben – kivéve persze egyelőre a számomra amúgy is kerülendő nyersanyagokat.

– Vagyis a dietetikussal egyeztetve visszakerülhet lassan például a reakciót okozó tojás az étrendbe?

A YorkTest-teszt alapján nekem még pár hónapot várnom kell, hogy a tojásos, élesztős ételeket visszavezessem az étrendembe, de lehet az is, hogy addigra nem fognak ezek nekem már annyira hiányozni. Találtam egy csomó más élelmiszert helyettük, amelyeket jól kezel a szervezetem, és legalább olyan élvezettel tudom fogyasztani őket, mint akár a tojást korábban.

 

Még több nagy fogyás az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top