Ahogyan azt a Class FM hallgatói már megszokhatták, nem telhet el Morning Show sztárvendég nélkül. Nem volt ez másképp csütörtök reggel sem, Pataki Zita, Stohl András és Janklovics Péter ezúttal Tóth Gabival beszélgetett. Kiderült, hogy az énekesnő egy színdarabon dolgozik jelenleg, ahol többek között Stohl Andrással is kollégák.
“Korábban is volt lehetőségem musicalben játszani, ezért a közeg már nem teljesen ismeretlen számomra, de persze azért izgulok. Különösen most, mivel ez alkalommal egy verekedős jelenetben is részt veszek Náray Erikával. A legutóbbi próbán még egy kis sérülést is sikerült összeszedem, annyira komolyan vettem a dolgot” – mesélte Gabi.