TV-sztárok

Fekete László szerint a felesége a legerősebb ember a világon

Lehet, hogy Fekete László minden táplálkozási trenddel szembemegy, ennek ellenére makkegészséges. A Borsnak elmondta, mivel zárja egy napját.

Fekete László a Borsnak adott interjújában elmondta, orvosai meg vannak győződve arról, hogy nem erről a bolygóról származik, épp ezért már vissza sem tartják attól, hogy úgy étkezzen, ahogy neki tetszik. Bár a hatvanéves sportoló világbajnokságon már nem indul, továbbra is aktív: a Borsnak elmondta, hogy mostanában meghívásos old boys és masters versenyeken és rekorderek tornáján versenyez.

Hozzátette, ahhoz, hogy jól zárja a napon, lefekvés előtt 1-2 kiló húst meg kell ennie. “Este, lefekvés előtt megeszem 1-2 ételt, húst hússal, persze előtte az ebédet lefojtom 12 franciakrémessel, hogy ne zörögjön a hasamban.” Fekete László elmondta, a tökéletes nap egy forró zuhannyal végződik, ez teszi a világon a legboldogabbá.

Fekete László szerint a felesége a legerősebb ember a világon

A sportoló a lapnak őszintén mesélt arról is, miért van az autójában mindig egy marmonkannányi víz és néhány kiló kutyáknak való száraz táp. “Évtizedekkel ezelőtt láttam először egy szerencsétlen, sovány kutyát az út szélén, nagyon megsajnáltam. Nem volt nálam semmi, amit odaadhattam volna neki. Azóta mindig van az autóban étel és víz” – mondja.

Fekete László még most is foggal-körömmel harcol annak a sportnak a tisztaságáért, amit ő honosított meg Magyarországon. Azt mondja, legnagyobb vágya, hogy fiai egyszer olimpiai érmesek legyenek ebben a sportban és erre – ha olimpiai sportág lesz az övék – minden esélyük megvan. “Lackó fiam hétszeres, Miki fiam ötszörös, Ricsi fiam egyszeres világbajnok a Natúr Erős Emberek között” – mondja a büszke apa, aki szerint a legnagyobb bajnok mégis a felesége, aki képes ezt a sok sportolót együtt tartani, békességben.

Olvass még többet Fekete Lászlóról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top