TV-sztárok

Nem kímélte Sárközi Ákos a Konyhafőnök Juniorokat

Sokszor láttunk már főzős műsorban felnőtt embereket is sírni, és bár a Konyhafőnök Juniorban a zsűri igyekszik figyelembe venni, hogy gyerekek versenyeznek, azért őket sem kímélik.

A mai nap is komoly versenyhelyzet elé állítják a kis kuktákat, hiszen ezúttal csapatban kell versenyezniük a legkisebbeknek. Ráadásul az elkészítendő étel terén is igencsak feladja a leckét a Konyhafőnök Junior zsűrije, hiszen most derelyét kell készíteniük a hobbiszakácsoknak. 

Méghozzá olyan morzsában megforgatva, amelynek alapanyagát a zsűri határozza meg: pagoda karfiol, parmezán, kolbász, pankomorzsa, mandula és kuszkusz áll a versenyzők rendelkezésére a tökéletes bundázottsághoz. Bár a juniorok apait-anyait beleadnak – és sokszor már ezzel lenyűgözik a zsűrit –, az egyik páros közös munkája mindvégig döcögősen halad. Olyannyira, hogy az egyébként kenyérre kenhető séf komoly kritikát fogalmaz a duó munkáját illetően.

„Ti is láttátok, hogy milyen gyorsan végeztem a kóstolással. Ez nem azért van, mert nem szeretek enni, hanem mert nem volt mit megkóstolni. Innen a zsűripultból tökéletesen rálátunk a munkára. Picit szomorú vagyok amiatt, ami történt. Ez egy verseny, ilyenkor mindenkinek oda kell tennie magát, és az utolsó másodpercig küzdeni” – dorgálta meg a széteső párost Sárközi Ákos, akinek szavai azonnal célba értek, hiszen a csapat két tagja elképesztő erővel vetette bele magát a még előtte álló feladatba. Hogy kik kapták az intő szót, és mennyire sikerült magukat összeszedniük, kiderül ma 20:30-tól az RTL II-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése