TV-sztárok

Hajas séfnek, Wossala Rozina zenésznek, a Mary PopKids frontembere pedig fodrásznak állt

Te mikor próbáltál ki utoljára valami újat? Akkor fedezheted fel a világot igazán, ha mersz változtatni, hiszen az izgalmas dolgok a komfortzónádon kívül történnek. A Schweppes ennek bizonyítására három ismert személyiséget kért meg arra, hogy egy napra cseréljenek szerepet. Hajas László mesterfodrász séfnek állt, Wossala Rozina sztárséf zenészi képességeit próbálta ki, Bártfalvi Sándor, a Mary Popkids frontembere pedig mesterfodrásszá változott.

Három ismert ember, három izgalmas kihívás: a helycserés támadás egyik legviccesebb karaktere kétségtelenül Bártfalvi Sanyi volt, aki eleinte nagyon félt: „Azért félelmetes ez az egész, mert fodrásznak lenni óriási stressz. Ha elrontod valaki haját, az még legalább négy hétig rossz lesz” – mondta a nap elején. A kezdeti idegesség után azonban már Hajas Sándor álnéven kemény kézzel irányította a szalont. Sőt, végül már a hajfestés sem volt neki elég, és a az általa előkészített hajmodellek fotózásán a fotós kezéből is kivette a gépet.

Eközben Hajas László étteremvezetőnek állt, és egy napra átvette Wossala Rozina kolbászparadicsoma, a Kishusom bisztró vezetését, így a bevásárlástól az aznapi különleges menü összeállításáig minden az ő nyakába szakadt. A helyzetet bonyolította, hogy az általa készített hot dogokat kínálnia is kellett, ennek ellenére Laci annyira élvezte a feladatot, hogy abba sem akarta hagyni, ráadásul megalkotta Dauer Dog fantázianevű specialitását is.

Rozina sem tétlenkedett, és beindította zenei karrierjét: a Mary PopKids újdonsült tagjaként egy napig a popsztárok életét élte. Nyüzsgött a próbateremben, részt vett az alkotófolyamatban, sőt, megírta A Felfedezés Íze című dal szövegét is, ami a zenésztársak szerint is kivételesen jól sikerült. Frontleányi adottságaihoz kétség sem férhet, de azért  nem tervezi, hogy átigazol a popiparba.

 

Nézd meg a szerepcseréről készült izgalmas videókat ide kattintva!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése