Színes belsejű tortával tudatta a világgal Kapócs Zsóka, hogy kisfiúval terhes. „A barátnőm találta ki, hogy mennyire jópofa lenne, ha úgy árulnám el a kisbabám nemét, ahogy például Amerikában szokás. Legyen egy szép nagy torta, amit felvágok, és abból, hogy milyen színű belül, kiderül, hogy kislányt vagy kisfiút hordok a szívem alatt” – mondta a modell a Borsnak.
Kapócs Zsóka egyébként hat éven keresztül próbált teherbe esni, és mindig arra készült, hogy kislánya lesz. „Egész életemben meg voltam győződve arról, hogy lányom lesz. Olyannyira, hogy jó hat éve vettem meg az első cuki, rózsaszín kislányruhát. Végig ez volt a fejemben. A Prena-teszttel tudják kizárni a betegségeket, és akkor mondják meg, hogy fiú vagy lány lesz. Amikor felhívtak a Czeizel Intézetből, hogy kisfiú, sikítva ismételtem: fiú! Nem hittem el. A párom nagyon boldog volt, ő fiút akart. Én is nagyon örülök, édes kis húsom. Úgy szeretem már most. Erre a világra fiú való. Kemény, kis tökös gyereket fogok nevelni belőle, aki nagyon tud szeretni” – árulta el az énekesnő, aki már a baba nevét is tudja, de azt csak a szülés után fogja elárulni.