nlc.hu
TV-sztárok
Szabó Zsófi elárulta, mi lesz az első dolga kisbabájával

Szabó Zsófi elárulta, mi lesz az első dolga kisbabájával

A kicsi egészsége a legfontosabb Szabó Zsófiék számára, ezért egy apró orvosi beavatkozásnak vetik alá születése után.

Szabó Zsófi pár héten belül anyuka lesz, férjével már szinte minden előkészületet megtettek a kisfiú érkezésére. „Csodaként éltük meg az elmúlt majd 9 hónapot, ennyi idő kellett is, hogy ráhangolódjunk: szülők leszünk. Mint ahogy mindent, a babával kapcsolatos dolgokat is átbeszéljük Zsoltival, és egyetértettünk, hogy már a születése pillanatában szeretnénk gondoskodni a kicsi jövőjéről. A szobájában, a kiságy mellett ott várakozik az őssejtlevételhez szükséges csomag, amelyet nemrég vettünk át a Czeizel Intézetben” – árulta el a kismama a Blikknek.

Az újszülőttből levett őssejtek a jövőben sokféle betegség gyógyításában játszhatnak szerepet, nemcsak a gyermek, de akár a szülők, nagyszülők életben is. Zsófiék ezt elővigyázatosságból teszik meg, aktuálisan sokkal inkább lefoglalja őket első babájuk érkezése.

#workday 🎬 🤰🏼 @amnesia_amns #amnesia #whatzsofiwears #8monthspregnant

A post shared by Szabo Zsofi (@szabozsofi) on

„Egyre több kérdés vetődik fel bennem. Úristen, milyen anyuka leszek? Közben a szívem mélyén tudom, minden rendben lesz. Nemsokára beköltözünk az új otthonunkba. A babaszobán az utolsó simításokat végezzük. A bútorok, a kis kiegészítők már megvannak. A kis ruhák kimosva, kivasalva” – meséli várakozással telve a terhesen is szexi Szabó Zsófi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top