nlc.hu
TV-sztárok
Schobert Norbi a Hősök terén mondott beszédet

Schobert Norbi a Hősök terén mondott beszédet

Schobert Norbi nem bízta a véletlenre: Budapest egyik legszebb helyén beszélt a brandjéről és arról, hogy 2018 bizony a változás éve lesz.

Schobert Norbit nemrég durván lejáratták: egy blogbejegyzés szerint a fitneszguru nem ért ahhoz, amit csinál. Persze egyből elindult az adok-kapok: Norbi azzal érvelt, hogy a programjában már 750 ezer ember vett részt, és mindenki elégedett az eredménnyel. Éppen ezért egy új kampányt indított el, az első beszédét pedig egyből a Hősök terén tartotta, aminek nagy visszhangja van. 

„Sajnos, Magyarország jobban teljesít – az elhízásban! Európa legkövérebb nemzete lettünk, és az a borzasztó, hogy a lakosság 70%-a elhízott, és minden negyedik gyerek” – kezdte drámai előadását Schobert Norbi. „Van egy jó hírem is: ezen lehet változtatni. Én erre tettem fel az életemet” – folytatta a fitneszguru, aki azt is elárulta, hogy 2018 a változások éve lesz, rengeteg újdonsággal készülnek a rajongóknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top