TV-sztárok

Lefagyott A Dal nyertese: „Erre nem voltunk felkészülve!”

Nehéz megmondani, kit ért váratlanabbul az AWS győzelme A Dal 2018-ban, a nézőket vagy a banda tagjait. A fiúk bevallották, egyáltalán nem voltak felkészülve a győzelemre.

Aki nézte A Dal 2018 döntőjét, annak rögtön egyértelművé vált: sokként érte az AWS frontemberét a győzelem. Az eredményhirdetés pillanatában a többiek boldogan ugráltak, ő azonban teljesen lefagyott. Ilyen meglepett nyertest sem láttunk még a tévéképernyőn, az biztos…

A döntő után Siklósi Örs el is árulta, bizony egyáltalán nem voltak felkészülve a győzelemre.  „Meg sem fordult a fejünkben, hogy nyerhetünk, teljesen váratlanul ért minket az egész. Még nem is nagyon hiszem, hogy ez megtörtént. Semmilyen tervünk nincs arra vonatkozóan, hogy mi lesz majd Lisszabonban, hiszen még egyáltalán nem gondolkoztunk ezen – mondja a frontember.  – Teljesen lefagytam az eredményhirdetéskor, mert nem tudtam hirtelen feldolgozni, hogy ez tényleg megtörtént. Az egész underground zenei réteg számára hatalmas dolog, hogy mi nyerhettünk. Ha felébredünk az ünneplés után, belevetjük magunkat a munkába, hogy méltóképpen képviselhessük hazánkat a nemzetközi döntőn.”

MTI Fotó: Bruzák Noémi

A nézők közül sokan gratuláltak a közösségi oldalakon a győzteseknek, ám olyanok is akadnak, akik szerint a metál banda hatalmasat bukik majd az Eurovízió színpadán.

Egy biztos, az eredménytől függetlenül, minden évben kitör a botrány, amikor a magyar előválogató véget ér. Tavaly Tóth Gabi kiesése miatt háborogtak a nézők. Ahogy megjósoltuk, idén Horváth Tomi kiesése borzolta fel a kedélyeket, de sokan várták győztesnek a yesyest és Dánielfy Gergelyt is. Most azonban már a külföldi szavazókon a sor. Májusban ők ítélik majd meg, milyen helyet érdemel a magyar versenyző az európai mezőnyben. A külföldi oldalak már meg is kezdték a magyar dal kielemzését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése