TV-sztárok

Erdélyi Tímea szexi jelenettel debütál A mi kis falunkban

A színésznő karaktere azért érkezik Pajkaszegre, hogy Erika esküvőjén segédkezzen, ám nem csak a menyasszony segítségére lesz.

Hamar beilleszkedett Erdélyi Tímea A mi kis falunk stábjába, hiszen több kollegájával dolgozott már együtt. A színésznőt egy pikáns jelenetre kérte fel Kapitány Iván rendező, ennek ellenére nem volt kérdés, hogy vállalja a szerepet.

„Fantasztikus volt forgatni ezzel a legendásan jó kedélyű stábbal – magyarázta az utóbbi időben többször is a Bódi Sylvivel egy cikkekben emlegetett Erdélyi. – Mivel sokakkal együtt játszom a szintén Kapitány Iván rendezésében készült Kölcsönlakás című darabban, nem volt idegen számomra a közeg, amelybe belecsöppentem.  Az előadást nagyon kedvelem, a próbafolyamat is remek volt, így tudtam, hogy A mi kis falunk kapcsán is hasonlóra számíthatok. A sok nevetés mellett, azért persze fontos, hogy meg kell felelni annak az elvárásnak, amit Iván diktál, hiszen megköveteli a pontos munkát és a színészi jelenlétet.”

Erdélyi Tímea egyébként egy szexi asztalon táncolós jelenettel lepi meg a falu férfi tagjait. „Nem éreztem magam feszélyezetten, mert tudtam, hogy jó kezekben vagyok.  Iván pontosan elmondta, mi fog történni, mit fog látni a néző. Rengeteget nevettünk, és a férfi partnereim nagyon figyelmesen és tapintatosan viselkedtek. Koreográfus is segített és minden egyes mozdulat be volt állítva. (…) A próbatermet úgy rendezték be, mintha ott lennénk Teca kocsmájában.”

A színésznő arról is beszélt, hogy ismeri a hazai vidéki fílinget. „Budapesten születtem és nőttem fel, de ismerem a falusi életérzést, hiszen a rokonaim a Káli-medencében egy kicsi faluban élnek, és gyermekkoromban sokszor jártunk náluk vendégségben. Ilyenkor nagy élvezettel vezettem traktort, kimentem a szőlőtőkék közé vagy a tyúkólba és az almafáról szedtem a friss termést. Tisztelem a vidéken élőket, mert keményen kell dolgozniuk a mindennapokban” – mesélte Erdélyi, aki összekuszálja majd Erika nagy napján a szálakat A mi kis falunk szombat esti szezonzáró epizódjában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top