Tibetben kapták lencsevégre Jet Li egykori akcióhőst, és szinte rá sem lehet ismerni az 55 éves színészre. Jet Li öt évvel ezelőtt közölte, hogy pajzsmirigy-túlműködése, szívproblémája és több más betegsége van a korábbi filmes munkái miatt – írja az Index.
Orvosa 2013-ban azt mondta neki, vagy felhagy a filmezéssel, vagy élete hátralévő részét tolószékben kell töltenie.
A több évtizednyi komoly fizikai megerőltetéssel járó filmezés azonban addigra annyira tönkretette a lábait és a gerincét, hogy ma már csak rövid ideig tud egyenesen, két lábon állni.
A színész az 1982-es Shaolin templom című hongkongi akciófilmben bukkant fel, aztán az Egyesült Államokban is keresett akciósztár lett. Olyan filmekben szerepelt, mint a Halálos fegyver 4, az Öld meg Rómeót!, Az egyetlen, és játszott mindhárom Feláldozhatók-filmben is.