nlc.hu
TV-sztárok
Sorra hagyták ott Hajdú Péter éttermét

Sorra hagyták ott Hajdú Péter éttermét

Nem volt könnyű nyara Hajdú Péternek, több problémája is akadt az éttermével.

Hajdú Péter törökbálinti vendéglátóhelyének teraszát júliusban felgyújtották, majd hol a népegészségügyi hivatal, hol az adóhatóság munkatársai keresték fel gyakran. Ha mindez még nem lett volna elég, komoly létszámhiánnyal is meg kellett küzdenie, miután egyszerre mondott fel a séf, a helyettese és több felszolgáló is.

“Nehezen éltem meg, hogy egyszerre jött a sok probléma. A július és az augusztus valóban eléggé húzós időszak volt, de mostanra megoldottunk minden gondot. Új séfünk van, akivel épp a friss étlapot találjuk ki” – mondta a Blikknek Hajdú Péter. “Döbbenetes, mekkora a munkaerőhiány a vendéglátásban, nem túlzás, egymástól lopkodják el a helyek az embereket. Hallottam olyanról, hogy fejvadászok járják az éttermeket, kérdezgetik a személyzetet a fizetésükről, aztán ráígérnek. Egyszer eléri majd a fizetések összege azt a lélektani határt, amit már tényleg nem lehet kifizetni” – tette hozzá a tévés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top