Életének 104. évében elhunyt Gyulányi Eugénia, az ország legidősebb színésznője – írja a Józsefváros.hu.
Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia Éva 1915. március 15-én született Kolozsváron. Szülei, Bátori Elza és Csapó Jenő elismert színészek voltak, így ő is a színészi pályára lépett: 1937-ben diplomázott, majd kezdőként a Nemzeti Színházhoz került mint ösztöndíjas, emellett pedig több vidéki színházban is fellépett. Később a szintén színész Vereczkey Zoltánhoz ment feleségül.
![](https://nlc.hu/uploads/2018/10/gyulanyi_eugenia2.jpg)
Gyulányi Eugénia színésznő a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén 2016-ban,
MTVA Fotó: Zih Zsolt
1958-ban lett az Állami Déryné Színház tagja, itt 1972-es nyugdíjba vonulásáig szórakoztatta a közönséget. Idős korában is aktív maradt, józsefvárosi lakosként gyakran szavalt kerületi rendezvényeken.