TV-sztárok

Pál Dénes elköltözött: megmutatta új otthonát

Az énekes és párja is kertes házban nőtt fel, ezért szerették volna, ha kislányuk is megkapja ezt a lehetőséget.

Nagy fába vágta a fejszéjét Pál Dénes és párja, Heni, amikor úgy döntöttek, két és fél hónapos kislányukkal, Pannival vágnak bele a költözésbe. Most, két hét intenzív dobozolás, pakolás és szerelés után úgy tűnik, végre minden a helyére került.

„Panni amiben csak lehetett, segített” – idézi az énekest a Blikk, aki elárulta azt is, míg szülei költözködtek, Panni sokat aludt, és végig nyugodt baba volt. „A nagyszülők segítettek be, náluk volt, mikor az egyik, vagy másik lakásban dobozoltunk és szereltünk” – árulta el Pál Dénes.

Az énekes mesélt arról is, hogy párjával, Henivel mindketten kertes házban nőttek fel, ezért szerették volna, ha kislányuk is megkapja ezt a lehetőséget. „Érdekes, mert az előző lakásnál szükségem volt néhány hétre, míg otthon tudtam magam érezni, ez az érzés az új házban viszont azonnal megszállt” – mondta, majd hozzátette, a költözés nemcsak nekik, de Lili kutyájuknak is megváltoztatja az életét.

„Sokkal jobb lesz így, hogy nem kell a betonon futkosnia, hanem a kertben játszhat bármikor. Az sem utolsó szempont, hogy nekünk sem kell annyiszor lecaplatni vele a lépcsőn, hogy kivigyük levegőzni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top