Általában a Mrs. Wilson című sorozathoz hasonló filmek története fikció szokott lenni, legfeljebb egy ismerős ismerősének városi legendája, de ezúttal nem. Ma látható először a magyar Epic Drama sorozatcsatornán a BBC saját gyártású minisorozata, amely úgy indul, hogy Alison Wilson hazatér férjéhez, Alexanderhez nem sokkal annak hirtelen halála előtt, majd a gyászoló özvegynél bejelentkezik egy másik nő, aki szintén Alexander felesége. Az igaz történet egy bigámista ügynök életét fedi fel, főszereplője pedig a Golden Globe-díjas Ruth Wilson, aki saját nagymamáját játssza a saját családi történetükben. A cselekményszál már az első epizódban elgondolkodtatja nézőit: vajon mennyire ismerjük azt a személyt, akit szeretünk?
„Talán ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam, azt hiszem, ez a legnehezebb szerep, amit eddig eljátszottam” – mondta Ruth Wilson saját szerepére a Mrs. Wilson című sorozatban. A 3 részes drámában a Golden Globe-díjas színésznőnek megterhelő feladat volt kellően eltávolodni a nagymamája történetétől.
„Ennek a karakternek a megformálásában a szokásosnál több tényező játszott szerepet: számos nyomás nehezedett rám, többek között a család nyomása. A nyomás, hogy a megfelelő módon játszom-e el a szerepet. Nem emlékeztem a nagymamám hangjára, arra, hogy hogyan hangzott, ahogy beszélt. Az elején eldöntöttem, hogy nem fogom pontosan utánozni, hiszen nem tudom rendesen felidézni őt, és ezt nem is akartam mindenáron. Így lényegében megalkottunk egy képzelt verziót Alisonból, és van néhány olyan dolog a forgatókönyvben, amit sosem írt a memoárjába. Ez tágabb teret adott, és szinte már olyanná vált, mint bármelyik karakter, akit valaha alakítottam.”
Ruth Wilsontól A viszony c. sorozatban vagy annak idején a Jane Eyre-ben már megszoktuk, hogy nagyon mély átéléssel formálja meg a karaktereket. Ezúttal pedig rengeteg olyan jelenet volt, amelyre nehezen tudott fókuszálni, például amikor életet kellett adnia a saját apjának, azt bizarrnak érezte. A színésznő kuncogva hívta fel édesapját a forgatás után, és közölte vele: Ma életet adtam neked!
„Ennek a jelenetnek a forgatásakor mondtam a csapatnak, hogy nem szabad erre gondolnom! És persze voltak olyan pillanatok is, amikor lelkileg megterhelő volt, hiszen átéltem, min kellett végigmennie a nagymamámnak. Hátborzongató volt átérezni nagymamám életét. Különös adrenalin volt bennem végig, míg őt játszottam. Mindennap látni a csapótáblán a Mrs. Wilson feliratot nagyon furcsa érzés. Minden bizonnyal soha nem gondolta volna, hogy a történetéből valaha a BBC egyik drámája készül majd! Soha. Nagyon büszke vagyok, hogy megcsinálhattuk ezt és elmesélhetjük a történetét.”
Wilson a legtöbb napon jelen volt a forgatáson, hiszen a cselekmény olyan szorosan kapcsolódik Alison történetéhez, hogy kevés olyan jelenet van, amelyben nem szerepel. Egy színésznek nagyon megterhelő, hogy folyamatosan az elvárt érzelmeket mutassa, így ez neki is nehéz volt. Voltak olyan napok, amikor reggel a fiatal Alisont kellett eljátszania a színésznőnek: még friss szerelmes volt, szédült, amikor meglátta Alecet, a hajában 1940-es évekbeli hullámok, az arcán friss smink. Aztán egy gyors jelmezváltás 20 évvel előrébb repítette az időben: hátralapított haj, visszafogott öltözet és meggyötört lélek, ahogy Alison egy másik erős érzelmi hatást szenved el. Mindezek mellett vezető producerként gondoskodott róla, hogy az egész csapat boldog legyen, és időben befejezzék a forgatási napokat. Kilenc héten át nem volt szabadnapja.
„Ez egy nagyon érzelmes dráma. A fő karaktert egymás után érik a rossz dolgok, mintha a szőnyeget folyamatosan húznák ki alóla, így szembe kell néznie az élete széthullásával. Szörnyű volt eljátszani. Nagyon megterhelő, nőként és emberként egyaránt. Az érzést visszaadni, amikor valakinek a teljes életéről, amit eddig gondosan felépített, kiderül, hogy hamis illúzió. Rettenetesen kimerítő lehetett számára, és bár próbált embereire találni, a világ mindent elvett tőle. Ez a ráébredés segített nekem átérezni és megérteni helyzetét úgy, ahogy korábban még soha. Hatalmas privilégium volt ez számomra, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy átéljem a nagymamám élményeit, ezt biztosan soha nem fogom elfelejteni.”
Soha nem volt kérdés, hogy Ruth Wilson fogja játszani nagymamáját az életéről szóló drámában. De megtalálni a megfelelő embert Alexander Wilson (vagyis Wilson nagypapájának) szerepére, nehéz feladat volt. Ruth Kenley-Letts producer tudta, hogyan lehet 30 év korkülönbséget ábrázolni: bár mára változott a társadalom életkori különbségekre vonatkozó megítélése, figyelni kellett arra, hogy hiteles legyen Alison és Alec kapcsolata.
„Amikor ők házasok voltak, az egy teljesen másik kor, teljesen más attitűdökkel. Fontos volt, hogy a színész, aki Alec szerepét játssza el, legalább 20 évvel idősebb legyen Ruthnál. Sokszor ezt fiatalabb színészek »öregítésével« oldják meg, de itt úgy éreztük, ez a kulcs a kapcsolatuk bemutatásához – teljesen megváltoztatja egy kapcsolat hangsúlyát, ha valaki 30 évvel idősebb a másiknál” – mondta Kenley-Letts.