TV-sztárok

Molnár Andi szexi ruhában készül

Molnár Andi szokásához híven 100 százalékon pörög: a 20 éves Story Gálára is ezerrel készül.

Maximális fordulatszámon pörög Molnár Andi élete, aki eddig sem az unatkozók táborát erősítette. Most azonban gőzerővel készül a Budapest Varieté előadásaira, melyben tánccsoportjával, a Fever Dance Grouppal lépnek majd színpadra február közepén a Duna Palotában. A táncművész így napi 5-6 órát próbál, edz, műsort vezet, és gőzerővel készül a szombati 20 éves Story Gálára is.

Molnár Andi sokáig kereste a megfelelő ruhát

„Nagyon sűrűek most a napjaim, de igyekszem mindenre időt szakítani. A ruhapróbán már túl vagyok, de a tényleges készülődés csak szombaton lesz. Igaz, az a nap sem a pihenésről fog szólni” – mondta Molnár Andi, aki csúcsra járatja a szombati napot is. „Reggeltől délutánig próbálni fogok, az utolsó pillanatban rohanok majd el sminkeshez, fodrászhoz. Még az is lehet, hogy a ruhámat végig magammal viszem és az utolsó simítások után egyből indulok is a gálára. Még nem tudom, hogy a férjemmel hol találkozunk, de az biztos, hogy ő kísér el az eseményre” – mondta a műsorvezető, aki a rengeteg mozgásnak és az étkezésre való odafigyelésnek köszönhetően kirobbanóbb formában van, mint valaha. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top