nlc.hu
TV-sztárok
Király Linda 9 év után szakított a vőlegényével

Király Linda 9 év után szakított a vőlegényével

Nehéz döntést hozott Király Linda, amikor a balesete utáni időben nem tudott együtt lenni a vőlegényével. Bár le tudta volna élni az életét Zsomborral, de végül belátta: jobb, ha szakítanak egymással.

Húsz év után először van egyedül Király Linda, de szerinte ez most jól van így. Az énekesnő a BEST magazinnak mesélt először arról, hogy felbontotta az eljegyzését egy halálközeli élmény után. 

„Történt, hogy ültem otthon a kádban, amikor az alattunk lévő lakásban elektromos zárlat keletkezett, ezért valahogy áram került a kádunkba, ami persze azonnal megrázott. Hiába akartam, nem bírtam mozdulni. Szerencsére Zsombi épp bejött fogat mosni, kiszedett a vízből, és kórházba vitt.”

Ameddig lábadozott, Király Lindának volt ideje az életén gondolkodni, és a halálközeli élmény után sok mindent másképpen kezdett látni. Mivel Zsomborral nem tudtak visszamenni a lakásba, a fiú a szüleihez költözött, mert itthon rengeteg dolga volt, közben az énekesnőnek a munkája miatt az Egyesült Államokba kellett utazni. A külön töltött nyolc hónap alatt egyszer sem tudtak találkozni. 

„És ez megpecsételte a sorsunkat.”

Király Linda a BEST magazinnak mesélt arról, hogy bár el tudta képzelni a közös életüket Zsombival, szerinte a kapcsolatuk barátsággá szelídült, és esélyt akart adni mindkettőjüknek egy új szerelemre. 

Király Linda a BEST magazinnak mesélt először a szakításról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top