TV-sztárok

Rippel Feri: „Sosem akartam bántani Tóth Verát”

A súlyát kritizálta, aztán eltelt egy év, és megváltozott a véleménye.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Olyan csuda szerencséje volt a Bors napilapnak, hogy Rippel Feri és Tóth Vera a szemük láttára békült ki egy évvel azután, hogy Rippel beszólt Tóth Verának, hogy kövér. 2018-ban az Inspiráló Nők Estjén az artista azt mondta az énekesnőnek, amikor az meg akart inni egy pohár bort, hogy a bor tele van cukorral, és hogy a szintén jelen lévő Király Lindával karöltve a túlsúlyukkal együtt ők beteg emberek. Az idei Inspiráló Nők Estjére viszont Tóth Vera már lefogyva érkezett, Rippel Feri ezt is szóvá tette: 

Vera most tündökölt, csodásan nézett ki, ezért is ölelkeztünk össze. Az egészség a legfontosabb kincsünk, és látom, hogy ő is megért az egészségtudatos életre. Én mindig jót akartam neki, sosem akartam bántani, csakis segíteni. A mag már el van ültetve benne, és ha továbbra is foglalkozik az egészségével, akár százéves korára is fitt tud maradni. Ahogy a könyvem címe szól: Cél a 100 év! Minden új építkezést rombolással kell kezdeni. Lehet, hogy az összezörrenésünk azt eredményezte, hogy Verács­ka is rájött: a Rippel Ferinek igaza van, és az egészség tényleg fontos.

Rippel Feri / MTI FOTÓ: Beliczay László

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top