TV-sztárok

Burai Krisztián: Fejemhez vágták, hogy öreg vagyok

Burai Krisztián beszélt arról a küzdelemről, amíg elfogadott zenésszé vált, és a rádiók elkezdték játszani a dalait.

Magyarország egyik legtermékenyebb dalszerzője Burai Krisztián. A mezőberényi zenész megküzdött a sikerért, az addig vezető út igen rögös volt. „Nagyon nehéz volt megélni azt, amikor küldtük a dalaimat rádióknak, tévéknek, és fennakadtak a rostán. A dalok 5-10 százaléka megy át a szűrőn, de nyilván a többit is ugyanolyan értékesnek találom. Mikor ez a fennakadás többször előfordult – mindenfajta logikátlan indokokra hivatkoztak –, megelégeltem a dolgot. Inkább elengedtem ezt az egészet, maradtam ugyanaz az őszinte srác, de már nem érdekelt, ki és mit játszik a dalaimból” – mondta a Sláger TV-n Burai, aki előadóként is igazán sikeres. Pedig kezdetben komoly kritikát kapott ezen a területen is.

sztárban sztar, burai krsiztian

Fotó: Burai Krisztián/Facebook

A művésztársaknak köszönhetem, hogy előadóként is újra elkezdtem működni. Többen is – mikor hozzám jöttek a dalszerzés miatt – megkértek, hogy működjek közre, rappeljem fel ezt vagy azt a részt. Én viszont nem akartam előadóskodni, annyi pofont kaptam már. Például azt is a fejemhez vágták, hogy öreg vagyok ehhez a szakmához, de a kollégák biztattak, így próbáltam figyelmen kívül hagyni a kritikát” – árulta el a Zenepostában a zenei szakember, aki bár nagy népszerűségnek örvend, bizonyos momentumokra nem szívesen emlékszik vissza.

Kevés atrocitás ért, de a megyében, ahol születtem, pont meg kellett ezt tapasztalnom. Ezt leszámítva sok pozitív visszajelzést kapok, Borsodba, Szabolcsba, Hajdú-Bihar megyébe szinte kéthetente járok fellépni, de a budapesti koncerteket is nagyon szeretem. Visszatekintve az idáig vezető útra, azt mondom, bár sok sebet szereztem, de már csak a hegek emlékeztetnek arra, honnan jöttem” – mondta Burai Krisztián. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top