II. Erzsébet meglepő döntést hozott

Mona | 2019. Március 31.
Férje példáját követve felhagyott az autóvezetéssel a brit uralkodó is, akinek sosem kellett jogosítványt szereznie ahhoz, hogy a volán mögé ülhessen.

II. Erzsébet királynő – aki áprilisban ünnepli 93. születésnapját – megszívlelte a biztonságára ügyelő stáb tanácsát, és legalábbis nyilvános közutakon már nem vezet. Férje, az idén 98 esztendős Fülöp edinburghi herceg januárban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt, néhány héttel később önként visszaadta jogosítványát. A királynőnek nincs ilyen hivatalos teendője, mivel uralkodói kiváltságai okán ő az egyetlen az Egyesült Királyságban, akinek eddig sem volt szüksége a jogosítvány megszerzésére az autóvezetéshez.

Fotó: Getty Images

Az uralkodónak és Fülöp hercegnek egyaránt régi szenvedélye volt az autóvezetés, és mindkettőjüket rendszeresen lehetett is látni vezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák – Windsor, Sandringham, Balmoral – környékén.
Amikor Barack Obama volt amerikai elnök és felesége 2016 áprilisában, Obama hivatalos londoni látogatása során felkereste a királynőt és férjét a windsori királyi rezidencián, a parkban leszálló helikoptertől a kastélyig vezető úton az akkor 95 esztendős Fülöp vezette az uralkodót és az elnöki házaspárt szállító autót.

Az udvari krónikások manapság is gyakran felidézik, hogy II. Erzsébet királynő 1998-ban mennyire megdöbbentette Szaúd-Arábia akkori trónörökösét, az éppen Londonban időző Abdullah herceget, amikor egy windsori ebéd után felajánlotta vendégének, hogy megmutatja neki az ősi királyi rezidencia hatalmas parkját. Abdullah herceg, akinek hazájában a nők akkoriban még nem vezethettek autót, örömmel fogadta az ajánlatot, de „elszörnyedve” látta, hogy a királynő maga ül a volán mögé.

Fotó: Getty Images

II. Erzsébet királynő nem feltétlenül hagyott fel teljesen az autóvezetéssel: lehet, hogy a királyi birtokok belső, a nyilvánosságtól elzárt útjain továbbra is maga vezet, de a közutakra már nem hajt ki. Az uralkodó a hivatalos programokra eddig is sofőr vezette autóval érkezett.

(MTI)

Kiemelt kép: Getty Images

Exit mobile version