Sztárok

Nem emelnek vádat Fülöp herceg ellen az autóbalesete miatt

Mert „nem szolgálná a közérdeket a büntetőeljárás”.

Nem indul büntetőeljárás Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje ellen, aki a múlt hónapban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt.

 A királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében történt a baleset január 17-én, amikor az idén 98 esztendős Fülöp Land Rover Freelander terepjárójával a helyi főútra próbált kihajtani, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval.

A herceg maga vezette a Land Rovert, amely felborult. II. Erzsébet királynő férjét a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból. Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi utasának, a 45 éves Emma Fairweathernek eltört a csuklója, a Kiát vezető 28 éves nő a térdén szenvedett könnyebb vágásos sérüléseket. A Kiában utazott egy kilenc hónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg.

A baleset után kiadott rendőrségi közlemény szerint az ütközés körülményeit a személyi sérüléssel járó közúti balesetekre vonatkozó szabályok alapján vizsgálják, és a hatóság „meghozza a vizsgálati eredménynek megfelelő intézkedést”.

Az angol–walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) azonban csütörtökön bejelentette, hogy eltekint a herceg elleni vádemeléstől, mivel úgy ítéli meg, hogy nem szolgálná a közérdeket a büntetőeljárás.

A közlemény szerint az ügyészség e döntéséhez figyelembe vett minden lehetséges körülményt, köztük a vétkesség mértékét, Fülöp életkorát, és azt, hogy a herceg a baleset után visszaadta vezetői engedélyét. A Buckingham-palota szombaton jelentette be, hogy a királynő férje felhagyott az autóvezetéssel, és „gondos megfontolás után, saját elhatározásából” beszolgáltatta jogosítványát a hatóságoknak.

Fülöp nem sokkal az incidens után a másik autó súlyosabban megsérült utasának, Emma Fairweathernek küldött személyes levelében kifejezte mélységes sajnálkozását a balesetben általa játszott szerepért, jóllehet azt nem írta le konkrétan, hogy őt terhelné a felelősség. A balesetet a herceg azzal magyarázta, hogy bár jól ismeri a kereszteződést, ahol az ütközés történt, a délutáni időpontban már alacsonyan járó nap elvakította, így nem vette észre a közeledő másik járművet, és ennek következményei miatt komoly lelkiismeret-furdalás gyötri. Fülöp herceg külön is mélységes sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy Emma Fairweather a balesetben töréses sérülést szenvedett, és gyors felépülést kívánt a sérültnek.

Fülöpnek régi szenvedélye volt az autóvezetés, és a herceget korábban rendszeresen lehetett is látni vezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák – Windsor, Sandringham, Balmoral – környékén. Amikor Barack Obama volt amerikai elnök és felesége 2016 áprilisában, Obama hivatalos londoni látogatása során felkereste a királynőt és férjét a windsori királyi rezidencián, a parkban leszálló helikoptertől a kastélyig vezető úton az akkor 95 esztendős Fülöp vezette az uralkodót és az elnöki házaspárt szállító autót. Az idén 93 esztendős II. Erzsébet királynő Londonon kívül szintén rendszeresen maga vezeti járművét, ha nem hivatalos programokra tart.

Alastair Grant / POOL / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése