TV-sztárok

Völgyesi Gabi elárulta, miért nem házasodott össze gyermekei apjával

Völgyesi Gabi több mint húsz éve ismerkedett meg zeneszerző párjával. Két gyermekük van, azonban a boldogító igent sosem mondták ki. Elmondta, miért nem.

Harmonikus kapcsolatban él a Unique együttes énekesnője, Völgyesi Gabi, aki több műsorban is feltűnt már párjával, akivel annak ellenére, hogy bő két évtizede ismerik egymást, nem házasodtak össze.  „Nem mentem férjhez, nem vagyunk házasok. Nem izgat minket a házasság intézménye” – árulta el a Sláger Fm műsorában Völgyesi Gabi, aki nehéz időszakon van túl: a családja, az új dalok írása és a nagyszabású koncert, melyre áprilisban kerül sor, minden idejét lekötötték, ezért a jogi pályának búcsút kellett intenie. „Két éve a zenéről szól az életem, persze azon túl, hogy anyuka vagyok. Fájdalmas döntést kellett hoznom, a jogi pályát most parkoltatom. Muszáj volt meghoznom ezt a döntést, mert azt éreztem, hogy sikertelen vagyok, hogy szétesek, és egyébként is, egyre jobban kezdtem hasonlítani az én drága, szeretett nagymamám árnyékára. Nem volt egy jó időszak, valamit tenni kellett, hogy ne legyek rossz lelkiállapotban. Akkor túl sokat vállaltam”mondta az énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top