nlc.hu
TV-sztárok
Évekig küzdött gyerekért a „mirigyes” Sipos Tomi és párja

Évekig küzdött gyerekért a „mirigyes” Sipos Tomi és párja

Sok csalódáson és kudarcon ment át a zenész és felesége, míg végre szülők lehettek.

Az Irigy Hónaljmirigy alapító tagja, Sipos Tamás és felesége, Linda évekig küzdöttek, hogy gyermekük szülessen, ám sokáig nem adatott meg nekik ez. Ezért vállalták a lombikprogramot – írja a Blikk. Kislányuk, Emma már 6 éves, és ő a legnagyobb boldogságuk.

Fotó: Smagpictures.com / Story4 TV Sajtóklub

Eleinte a beültetéssel próbálkoztunk, de nem jártunk sikerrel. Persze a reményt sosem adtuk fel, pedig tényleg évek mentek el úgy, hogy nem lett babánk. Aztán a lombikprogram elsőre sikerült” – árulta el a 45 éves zenész, aki szerette volna, ha kislányának is lett volna testvére, ahogy neki, és bár mindent megpróbáltak, Emma végül egyke maradt.

Szerettünk volna mi is nagy családot, sok gyereket. (…) Próbálkoztunk, de be kellett látnunk, hogy egy kicsit kicsúsztunk az időből. Akkor már nem voltunk húszévesek, így maradtunk hárman” – mondta Sipos Tamás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top