TV-sztárok

Eszenyi Enikő azt mondja, senki nem szólt neki, hogy problémák lennének

Ettől még a Főpolgármesteri Hivatal vizsgálja az ügyet.

Hétfő óta Eszenyi Enikő neve uralja a hazai kulturális híreket, miután a 24.hu riportjában egykori vígszínházi dolgozók azt mondták, hogy a 10 éve regnáló igazgatónő miatt mérgező a légkör az intézményben, és egymást érik a hatalmi visszaélések. A Színház.hu szerint Eszenyi Enikő az ATV Híradójának azt mondta: nem kíván találgatásokba bocsátkozni, ő színházcsináló ember, a színházért él, és reméli, hogy tudja folytatni a 10 éve megkezdett utat.

Eszenyi Enikő / Fotó: MTI/Biró István

Eszenyi Enikő / Fotó: MTI/Biró István

A Vígszínházból korábban már távozó színészek nyílt levelet írtak, melyben kifejtették, hogy az igazgatónő által gyakorolt verbális erőszak hozzájárult ahhoz, hogy felbontsák a szerződésüket a színházzal. Eszenyi Enikő azt is elárulta az ATV-nek, hogy leülne-e valakivel beszélgetni a levél írói közül: „Természetesen az az igazság, hogy én mindig mindenkivel mindent szeretek megbeszélni, az én irodám nyitott mindig, akkor jöhet be valaki, amikor akar, és én szívesen meghallgatok bárkit, akinek ilyen problémája van. Az elgondolkodtató hogy az elmúlt években erről miért nem beszéltek nekem” – nyilatkozta Eszenyi.

Az Eszenyi Enikővel készült teljes interjú csütörtök délelőtt látható az atv.hu-n.

Nem víg színház: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése