Kovács Patrícia megpróbált beszélni Eszenyi Enikővel, de az igazgatónő kizavarta az irodájából

nlc | 2020. Március 12.
Pedig Eszenyi Enikő állítja, hogy vele lehetett volna beszélni...

Összefogtak a színészek Eszenyi Enikő ellen, és petíciót írtak alá, amivel azt akarják elérni, hogy távozzon a Vígszínház éléről. A vádak szerint az igazgatónő verbális abúzussal élt, illetve visszaélt a pozíciójával, a tegnapi napon Molnár Áron pedig fizikai bántalmazásról is beszélt. A petíciót többek között Kovács Patrícia is aláírta, aki a 24.hu-nak beszélt a teátrumban töltött éveiről és az Eszenyivel való kapcsolatáról. 

Kovács Patrícia kiállt színésztársai mellett (Fotó: Zsigmond László)

„El szerettem volna kérni magam, amire Eszenyi szájából elhangzott az a bizonyos mondat: »Na nem gondolod, hogy kiadlak. Az enyém vagy«. Ezen a ponton én megpróbáltam vele beszélgetni, hogy ezt mégis hogy gondolja, mire konkrétan kizavart az irodájából, azzal, hogy »Na, menjél innen kifele!«” – állítja a színésznő, akinek nem ez volt az egyetlen vitája Eszenyivel. A cikkben egy másik színésznő is megszólal, aki szintén egy durva esetet osztott meg a lappal.

„Amit nem írtam le se naplóba, se sehova, az az a pillanat volt, mikor Enikő hozzám vágta a cipőjét, mert valami divatszalonból nem 34-es, hanem 36-os ruhát kértem ki neki egy rendezvényre. Ezt a jelmeztervezőjével és az öltöztetőjével egyeztettem, akik közül mindketten megerősítették, hogy 36-os méretet hord, de Enikő azt »kövérnek« találta. Mindegy, cipő repült, én felálltam és hazajöttem, ő pedig sírva telefonált utánam” – emlékezett vissza a 24.hu-n Csikós Júlia.

Bár Eszenyi Enikő azt mondja, mindig nyitva állt az ajtaja a színészek előtt, erre az ott dolgozók nem így emlékeznek. Tegnap este pedig kiderült, hogy a színház igazgatói posztjára pályázó három jelölt meghallgatása után a 118 beérkező szavazatból 113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat, így nagy rá az esély, hogy lecserélik az igazgatónőt.

Kovács Patrícia is durva dolgokkal vádolja Eszenyi Enikőt (Fotó: MTI)

Aktuális cikkeink a témában: 

Exit mobile version