TV-sztárok

Striákkal, pluszkilókkal, büszként pózolt Ashley Graham

A modell egy fürdőruhamárka kedvéért mutatott meg mindent, amit az ilyen fotózásokon retusálni szoktak.

Ashley Graham modell pózolt a Swimsuits For All divatmárkának egy fotózás kedvéért. A brand, ahogy a nevéből is sejteni lehet, valódi (értsd: átlagos, nem topmodell-alkatú) nőknek készít valódi fürdőruhákat, amelyekben akár még jól is érezhetik magukat. Ashley pedig szerencsére nem fogta vissza magát- Büszkén megmutatott mindent, ami divatfotós mércével retusálandó, eltüntetendő “hiba”: striákat, hurkákat, vaskos combot. Amikor – ahogy ilyenkor szokás – megkérdezték, mégis mit retusáljanak ki, csak annyit kért, hogy a háttérből tüntessenek el egy csipeszt, ami a szedett-vedett háttérként funkcionáló lepedőt tartotta.

A fotózás kapcsán elmondta, tartott tőle, hogy a szülés után megváltozott teste miatt szorong majd. (A modell hat hónapja adott életet fiának, Isaacnek.) Nem szorongott, sőt, olyan örömét lelte benne, amelyet korábban nem érzett. Sokat segített, hogy a sorozatot férje, Justine Ervin fotózta nebraskai otthonukban. “Felszedtem némi súlyt, striáim lettek, és az elején sokat kellett győzködnöm magam: új test, új mentalitás” – fejtette ki a Good Morning Americának. A képeket látva elmondta: most érzi, hogy végképp elégedett azzal, ahogy kinéz. 

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top