TV-sztárok

Elhunyt Szebeni András fotográfus

Az egyik leghíresebb magyar fotós hetvenöt évesen távozott.

Hosszan tartó súlyos betegség után, hetvenötödik életévében vasárnap éjjel elhunyt Szebeni András Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész – tudatta a család hétfőn az MTI-vel.

Szebeni András 1946. április 30-án született Budapesten. 1964-ben érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban, ahol Bíró Yvette filmklubjában kezdett vonzódni a képi kifejezésmódhoz. 1964-ben a budapesti Fényképész Szövetkezet alkalmazottja volt és fotós szakmunkás-vizsgát tett.1972-től 1990-ig a Nők Lapja, 1991 és 1994 között a Playboy fotóriportereként, majd művészeti igazgatójaként dolgozott. 1978-ban az Unesco támogatásával két hónapig Thaiföldön készített képeket a buddhizmusról és a kábítószerélvezőkről. 1979 és 1982 között a Magyarország felfedezése című könyvsorozat számára az elmeszociális intézeteket fényképezte. A vajszínű árnyalat című kötetének fotográfiái az 1988 és 1993 közötti magyarországi és közép-európai rendszerváltást örökítették meg.

2006-ban, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze-díj átvátele után Bozóki Andrással, a nemzeti kulturális örökség miniszterével (fotó: MTI/Soós Lajos)

Jelentős volt fotóközéleti munkássága is: 1990-ben a Magyar Fotóriporterek Társaságának alapító tagja, 1995-ig főtitkár-helyettese volt. 1990 és 1995 között pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagjaként tevékenykedett. Ismert asszonyokról készített aktfelvételeket, híres emberek portréit gyűjtötte össze. Ezek egyike, a feleségével, Sóvári Zsuzsa újságíróval közösen készült fotóalbum és interjúkötet, a Női Vonal. Számos köz-és magángyűjtemény őrzi munkáit, köztük a New York-i Metropolitan Múzeum.  Munkásságát 1995-ben Balogh Rudolf-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjjal tüntették ki.

Fotográfia az nlc-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top