nlc.hu
TV-sztárok
Munkát adott Eszenyi Enikőnek Cseke Péter

Kiderült, miért térhetett vissza Eszenyi Enikő a színházi világba

Cseke Péter elárulta, miért adott munkát Eszenyi Enikőnek.

A szakmában hatalmas felháborodást keltett, hogy Eszenyi Enikő állítja színpadra Kecskeméten  a Cirkuszhercegnőt. A teátrum igazgatója, Cseke Péter elárulta a Blikknek, miért a Vígszínházból botrányos körülmények között távozó rendezőt kérte fel erre a munkára.

Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő újra nívós színházban rendezhet – MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Eszenyi Enikő alkotói kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, nemcsak a magyar színházi életnek lenne nagy vesztesége az ő művészi elnémítása, hanem közéletünk erkölcsi kudarca is lenne, ha nem hinnénk abban, hogy az ember változni és változtatni képes. (…) Hiszem azt, hogy harmonikus próbafolyamat lesz a falaink között, ami egyensúlyt teremti a színházi szakmában. Keresztény emberként bízom a megbocsátás erejében, ugyanúgy, ahogy a bűnbánatban is” – indokolta döntését Cseke Péter.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgató az Eszenyi Enikővel szembeni vádakról a következőket mondta: “A felmerült vádak megítélése nem az én feladatom. (…) Csak olyan rendezőt kérek fel, akit szakmailag megfelelőnek tartok.”

Olvass még Eszenyi Enikőről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top