nlc.hu
TV-sztárok

Árpa Attila a házasodásról

Árpa Attila nem tartja kizártnak, hogy még egyszer házasodjon

Egy interjúban szóba kerültek a drogvádak, az esküvő a filmezés is.

Hosszú interjút közölt a Blikk Árpa Attilával, akiről a hét közepén derült ki, hogy Stana Alexandra mellett táncol majd a Dancing with the Stars második évadában. A színész-rendező beszélt többek az ellene felhozott drogvádakról. “Nem téma nálunk és igazából az ügyészségen kívül senki nem foglalkozik ezzel. Nem tartok az ügytől, de idegességet érzek az egész miatt, főleg, mivel már azok is tudják, hogy nem követtem el semmit, akik megvádoltak. (…) Boszorkányüldözés folyik ellenem. Szerintem is nagyon sok hiba történt, és akik hibáztak, úgy próbálják meg eltussolni mindezt, hogy vádaskodnak. Nincs semmiféle bizonyíték ellenem, a házkutatás során sem drogot, sem a kereskedelemre utaló jelet nem találtak. Ehhez képest egy évig követtek, lehallgattak – mondta Árpa, és hozzátette, hogy anno azért mindenkit megviselt az ügy, főleg aki ott volt akkor, amikor rájuk rontott a TEK éles fegyverekkel – De lesz ennek következménye, mert ha lezárult az ügy, jogi lépéseket fogok tenni a szabálytalanságok miatt.”

Árpa Attila a Dancing with the Stars második évadjának sajtótájékoztatóján (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Árpa Attila a Dancing with the Stars második évadjának sajtótájékoztatóján (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Szóba került az is, hogy vajon újra nősülne-e Árpa Attila, innen bemásoljuk az interjút: 

Van bakancslistája? Ha igen, mi szerepel rajta?

Igen van és szerepel rajta egy olyan film, ami nemzetközileg is elismert és én rendezem, de ugyanígy egy olyan filmszerep is, ami szintén nemzetközileg elismert. De most rákerült a tánc is. Szeretnék megtanulni még legalább egy idegennyelvet, egy táncot és megérteni a nőket.

Esküvő is szerepel rajta?

Az egy másik bakancslistán szerepel, amit nem kötök a sajtó orrára.

De azért megnősülne újra?

Úgy fogalmaznék, nem tartom kizártnak, hogy ismét megnősülök.

Dancing with the Stars: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top