
Ráday Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát. 1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez, többek közt a Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.

Ráday Mihály városvédő a Civilzugló Egyesület Nem kellenek monstrumok a Ligetbe! címmel megrendezett vonulásos demonstrációján a Városligetben 2015. szeptember 26-án (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)
A tévénézők leginkább az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték meg, amelynek operatőre is volt. A műsor kapcsán több könyvet is kiadott, ezekben taglalta, hogy mi lett egy-egy épület, építmény sorsa azok után, hogy forgatott róla.
Ráday 1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Meghatározó szerepet játszott a város műemléki alapjának és helyi értékvédelmi rendeletének, helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Megszervezte egyebek között az Andrássy út kandelábereinek, a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását. Ő szervezte meg a „városvédő fotózást”, amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett.
Budapest díszpolgára volt.
(MTI)