Kinizsi Ottó nem titkolta, hogy mélypontra került, a szervezete jelezte, hogy kimerült. Mindössze 3-4 órákat aludt, a színész-rendező beismerte, hogy pihennie is kell.
Kinizsi Ottót a szombat esti produkciójára való bemelegítés közben – a színfalak mögött – kapta el egy miniinterjúra a Dancing with the Stars riportere, Gelencsér Tímea, aki rákérdezett arra, hogy miért ment be hozzá egy orvos az öltözőjébe.
“Úgy mentem bele ebbe a versenybe, hogy nem gondoltam arra, hogy meddig maradok benne, vagy hány adás sikerül, hanem arra a hétre nagyon erősen összpontosítok. És nyilván az én szervezetem nem volt hozzászokva ehhez a töménytelen mennyiségű mozgáshoz. Most éreztem így, a 3. hétnél, hogy kicsit megrottyant, és kicsit oda kell figyelni arra, hogy több pihenésre van szükség, és nem pedig az, hogy éjjel 3-ig próbálunk. (…) Napközben végzem a munkámat, rendezek, éjszaka pedig készülök a következő napra, és így 3-4 óra alvás elég szokott lenni nekem. De az, amikor egész nap táncolsz és próbálsz, az egy másik történet. Úgyhogy most egy picit vissza kellett vennem a tempóból, szólt a szervezetem, jelezte, hogy ha így folytatom tovább, akkor bajok lesznek” – vallotta be Kinizsi Ottó, akit a legutóbbi produkciója után felpofozott a felesége.
Olvass még a Dancing with the Stars-ról az nlc-n!
- Soha nem látott nyitánnyal készülnek ma estére a Dancing with the Stars táncosai
- Kiderült, mit gondol Molnár Andi a sztárok teljesítményéről
- Tóth Andi és Andrei Mangra felrobbantották a színpadot a Dancing with the Starsban