Agyérgörcsöt kapott a Farm VIP forgatásán Singh Viki

V.B.T. | 2021. November 10.
Singh Vikinek – finoman szólva – nem indult jól a forgatás.

Egy héttel ezelőtt kiderült, hogy idén kik szerepelnek a Farm VIP-ben, hétfőn pedig egy sajtótájékoztató keretein belül bemutatták a versenyzőket. Mint az a ma reggeli Mokkában kiderült, nem mindenkinek volt vidám a műsorkezdés, hiszen Schmuck Andor lábát feltörte a cipő, míg Singh Viki pár órával a forgatás kezdete után rosszul lett: agyérgörcsöt kapott.

Singh Viki (Fotó: nlc)

„Rögtön az első napon a nagy verseny után én már mentem a bokorba. Nagyjából 25-öt számoltam, hogy annyiszor jött ki belőlem minden. Agyérgörcsöt mondott a mentőorvos, infúzióra kötöttek, ami miatt a beköltözésről is lemaradtam”

– emlékezett vissza az énekesnő.

Exit mobile version