nlc.hu
TV-sztárok
Tolvai Reni 17 évesen

Akkor és most: ilyen volt Tolvai Reni 17 évesen

Már 17 évesen is a színpadon érezte a legjobban magát.

Tolvai Reni 19 évesen, 2010-ben jelentkezett a Megasztár 5. szériájába, amit végül megnyert, s ezzel ő lett „Az Év hangja Magyarországon”. Az énekesnőnek nem a tehetségkutató színpadán volt az első, nyilvános fellépése, hiszen Romániában már többször is megmutathatta az énektudását. Erről most egy képet is közölt, 17 évesen ugyanolyan jól nézett ki a színpadon, mint most.

A képet látva mondhatjuk, hogy 2008 óta szinte semmit nem változott. Egy évvel ezelőtt életmódot váltott, azóta nagyon sokat fogyott és bombaformában van, amit nem is fél megmutatni.

Tolvai Reni a 2010-es Megasztárban jött össze Kállay-Saunders Andrással, akivel fél évvel ezelőtt szakítottak. A tehetségkutatóban már szőke hajjal hódított Reni, amit – mint utólag kiderült – nem annyira szeretett.

tolvai reni 2011

A TV2 Mokka című műsora (Fotó: smagpictures.com)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top