Kiderült, hogy nevezi el hármasikreit Rúzsa Magdi

V.B.T. | 2021. December 14.
Az énekesnő és férje érdekes neveket találtak ki.

Rúzsa Magdi ősszel jelentette be, hogy hármasikrekkel várandós. Az énekesnő már akkor közölte a rajongókkal, hogy hamar elköszön a színpadtól, sőt, azt is elárulta, hogy karácsonykor befekszik a kórházba, hogy biztosan minden rendben legyen. A minap posztolt egy pocakos fotót, ekkor azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, mintha kilenc hónapos terhes lenne.

Rúzsa Magdi (Fotó: Instagram)

„Nő a hasam, a testem már most úgy érzi, mintha kilenc hónapos terhes lenne. Nehezem alszom, talán húsz perceket sikerül időről-időre, mert mindig érzek valahol valamiféle nyomást. Már érzem, mit jelent, amikor az emberben három baba növekszik. Egészen máshogy nyomódnak a szerveimnek, a tüdőmet és a bordáimat eléggé nyomják, néha fájdalmasan, hiszen a babák keresik maguknak a helyet. Ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenem, de egy nő át tudni lépni ezen” – mondta, most pedig azt is elárulta, hogy fogják hívni a gyerekeit.

 
„Mi. Így lettünk hirtelen öten. Olyan jó leírni és kimondani. A családom.

Lujza, Keve és Zalán

Nekünk már a legszebb nevek, amíg csak lélegzünk” – írta Instagram-oldalán az énekesnő.

Exit mobile version