nlc.hu
TV-sztárok

Zara Phythian és férje egy kislánnyal szexeltek

13 éves kislányt ronthatott meg a Doctor Strange sztárja: Zara Phythian színésznőt szexuális bűncselekménnyel vádolják

A színésznő arra kényszerítette a kislányt, hogy a férjét kényeztesse.

Zara Phythian és férje, Victor Marke harcművészet-oktatóként dolgozott 2005 és 2008 között, amikor az akkor még csak 13 éves kislányt behálózták. 

Zara Phythian

Zara Phythian (Fotó: Getty Images)

Az azóta már felnőtt nő most tett feljelentést a Doctor Strange színésznője és férje ellen, akik bizalmával visszaélve többször is szexuális aktusra kényszerítették – írja a BBC.

A hölgy a rendőröknek elmondta, hogy az első eset azután történt, hogy a pár leitatta, majd Phythian megkérte, hogy részesítse Marke-ot orális szexben. A férfi ezután mindkettejükkel közösült. Az áldozat hozzátette: tudta, hogy ami történik, az helytelen, de nem tudta, hogyan keveredhet ki ebből a helyzetből, Zara Phythian pedig a példaképe volt, akit próbált mindenben követni. A pár a vád szerint 14 alkalommal követett el kiskorú elleni szexuális bűncselekményt. Victor Marke azzal is megfenyegette a kislányt, hogy eltöri a térdét, ha bárkinek beszél a történtekről, és azt mondta neki, hogy egyébként se hinne neki senki.

„Mindig hatalmuk volt felettem” – mondta az áldozat. Zara ekkor 20-21 éves lehetett, míg férje 42-43. Marke ellen több feljelentés is érkezett hasonlóan kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmény vádjával. Úgy tudni, még maga Zara is tinédzser volt, amikor jelenlegi házastársa kikezdett vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top