
Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger még 2018-ban jöttek össze, és a kapcsolati lépcsőfokokat gyorsan lépkedték át. Már 2019-ben jegyben jártak, és abban az évben össze is házasodtak. Kicsit több mint egy évvel később pedig megszületett Arnold Schwarzenegger első unokája is.

Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger Pratt (Fotó: Getty Images)
A hollywoodi házaspár nem sokat oszt meg magánéletéről, és gyermekükről sem, de ezúttal a Jurassic Park és a Bosszúállók sztárja Instagram-oldalán jelentette be, hogy felesége életet adott második gyermeküknek is.
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy bejelenthetjük második lányunk, Eloise Christina Schwarzenegger Pratt születését. Az anyuka és a baba jól vannak. Mérhetetlenül áldottnak és hálásnak érezzük magunkat. Szeretettel, Katherine és Chris” – írta a bejegyzésében a büszke apuka.