Molnár Anikó az új Nagy Ő-ről, Árpa Attiláról: „Senki nem rúghat labdába Tomán Szabina mellett”

nlc | 2022. Június 16.
A párkereső műsor korábbi főszereplője, Molnár Anikó úgy véli, az 50 éves szívtipró éppúgy hoppon marad majd, mint az elődei.

Annak idején, 18 éve még Molnár Anikó is nagy reményekkel vágott neki a műsornak, ám hamar rádöbbent, hogy úgy fog távozni, ahogyan érkezett: egyedül. Árpa Attilával semmi baja, de nem áll szándékában jelentkezni a műsorba.

Fotó: Birton Szabolcs/solwee

„Semmi bajom Attilával. Sőt! Karizmatikus, vonzó férfinak tartom, de tudom, hogy nem vagyok az esete. Biztos vagyok abban, hogy az első adandó alkalommal hazaküldene. Ráadásul nem egyszer nyilatkozott már nem túl hízelgően rólam. Azt is kijelentette, hogy élete egyik legnagyobb hibáját követte el, amikor képernyőre tett. Ezek után hogy jelentkeznék a műsorba? Nem fogom magam leégetni! A volt felesége, Tomán Szabina mellett egyébként sem rúghatnék labdába, kíváncsi leszek, hogy lesz-e valaki, aki valaha felér hozzá” – mondta a sokat fogyó Anikó.

A teljes interjút a Story magazin legfrissebb számában olvashatjátok!

Exit mobile version