nlc.hu
TV-sztárok

„Nem akarom pénzzel pumpálni a páromat” – Szegedi Fecsó párja Blondie néven kezdett zenei karrierbe

A celeb folyamatosan figyelemmel kíséri a munkálatokat.

Vasvári Vivien exférjének, Szegedi Ferenc Fecsónak a kedvesét, Beát akkor ismerte meg a nagyközönség, amikor összejött az üzletemberrel. Azóta már többször szerepeltek az újságok hasábjain hullámzó párkapcsolatuk miatt

Szegedi Fecsó és Bea

Szegedi Fecsó és Bea (Fotó: Instagram)

Miután úgy néz ki, szerelmi életük rendeződött, Bea új bizniszbe kezdett: G.w.M. asszisztálásával zenei vizekre evezett. Ki is jött az első videoklipje, amelyet már a Blondie művésznévvel adtak ki.

„Gondolkoztunk nagyon sok néven, de Blondie, a szőke hajam, ezért így döntöttünk, vagyis hát ő (Fecsó), én meg bólogattam rá” – mondta a Fókusz kamerái előtt Bea. Blondie célja, hogy azt a stílust és nyelvezetet szeretné meghonosítani Magyarországon, ami nyugaton nagy divat. Arról is beszélt, hogy bár régóta vágyott rá, hogy zenével foglalkozzon, párja támogatása nélkül nem mert volna belevágni.

„Én a Beát maximálisan támogatom. Azt szeretném, ha ő saját magának érné el a céljait. Én nem szeretem azt, hogy pénzzel pumpálom a páromat, hanem igenis és megkérdeztem tőle, hogy mi az, amihez kedve lenne. Azt mondta, hogy saját számokat szeretne, saját zenét” – mesélte Fecsó, aki egyébként amellett, hogy felügyeli a forgatásokat, egy pár pillanatra ő maga is látszik a klipben. A celeb arról is szót ejtett, hogy Bea mondta, hogy Kulcsár Edina kedvesével, G.w.M segítségével szeretne dalokat készíteni, ezért Fecsó ezt is elintézte.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top