Épp, hogy kimondta a boldogító igent a Fonogram-díjas DJ, producer, rapper Metzker Viki, második nagy szerelmét, a zenét sem hanyagolja: június 24-én elindítja a siófoki Plázson bulisorozatát Metzker Viki & Friends néven. Az apropóból a dögös lemezlovas KKevinnel közösen pedig elhozta a Balaton idei legzúzósabb klubjelképét „Plázs” címmel.
Festői látképpel, fülig érő, ragyogó mosollyal házasodott meg június 2-án Metzker Viki, aki idén nyáron végre teljes erőbedobással élhet másik szenvedélyének, a zenélésnek:
„A június számomra felhőtlenül boldog pillanatokkal indult és a hátralévő része is legalább ennyire örömtelinek ígérkezik, hiszen rengeteg fellépésem van betervezve és már nagyon vártam, hogy végre korlátozások nélkül, felszabadultan állhassak a lemezlejátszók mögé” – meséli Viki, aki hiánypótló szerepet tölt be a hazai elektronikus és popzene színterén.
Az előadó slágereit mind a szakma, mind a közönség csodálja: a The Rhythm Of The Night például Fonogram-díjas szerzemény lett, a Curtis-szel közös Szívemen szárny pedig platinastátuszt elérő a több mint négy és félmilliós YouTube-nézettségével Viki egyik legnépszerűbb trackje lett. Utóbbi dalban egyébként Viki nemcsak producerként, hanem rapperként és énekesként is lehengerlő, akárcsak a Miss Mooddal közös aranylemezes 21 című számban. Nem mehetünk el a sztár fellépései mellett sem, hiszen DJ-szettjeivel szinte az összes földrészt bejárta már, zenélt Koreától Ibizán át Japánban, Ausztráliában és Amerikában is.
Viki nemzetközi színvonalú bangereit pedig maximálisan átélhetjük itthon, ugyanis június 24-étől, péntektől egészen augusztus 19-éig forrósítja az Aranypart legnagyobb szórakozóhelye, a Plázs homokos színpadát több kiemelt fellépővel együtt. Most pénteken a tehetséges KKevin lesz Viki vendége, akivel közösen létrehozták a Plázs idei himnuszát mély zongoraakkordokkal és csontig hatoló beatekkel.
„Nagyon szeretem KKevin munkáit, úgy érzem, jól összeillik az általunk képviselt két stílus. A Plázs felvétele során flottul ment minden, egy stúdiózás alatt elkészült, aminek szövegét KKevin írta, én pedig a zenei alapot álmodtam meg” – mondta el Viki, aki azt is elárulta, hogy újdonsült férjével, Ferenczi Gáborral is egy színpadra lép majd az eseménysorozat keretein belül, aki egyben hazánk népszerű formációjának tagja.