ByeAlex: „Miért fontos egy vígjáték rajzfilmben az adott ember szexuális identitása?”

V.B.T. | 2022. Október 06.
Szerinte épp az ellenkezőjét érik el ezzel, mint amit akartak.

Ahogy arról az nlc is beszámolt a minap, bebizonyosodott, hogy a Scooby-Doo című rajzfilm Velma nevű karaktere a saját neméhez vonzódik. Az élőszereplős Scooby-Doo filmeken korábban dolgozó James Gunn (Peacemaker) Twitteren már két évvel ezelőtt jelezte, hogy a filmek forgatókönyvében megpróbálta Velmát a saját neméhez vonzódónak mutatni, de a stúdió először csak hígította és kétértelművé tette ezt a szálat, végül teljesen eltüntette a forgatókönyvből. 

Erről ByeAlexnek is megvan a véleménye, egy erről szóló cikk alá kommentelt – szúrta ki a 24.hu.

Fotó: RTL Sajtóklub

„Ez szerintem rossz irány. Miért fontos egy vígjáték rajzfilmben az adott ember szexuális identitása? Akkor lenne az fontos, hogyha az adott film kifejezetten arról szólna, hogy valamelyik szereplő pl. meleg. De itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy van ez a pár hippi arc és szellemek után meg kísértetek után nyomoznak, és mindig kiderül, hogy áll a szörny mögött valaki, aki ember. Emlékeim szerint ezért néztem. Meg Scooby és Bozont bénázása volt érdekes. Szerintem az ilyen hálivúdi húzásokkal ártanak az elfogadás jelenkori mozgalmának” – írta az X-Faktor mentora.

Exit mobile version