TV-sztárok

„Amikor nagyon az életünkbe jön a politika, az nem egy jó időszak”

Interjú Mucsi Zoltánnal.

2022. december 3-án mutatják be a Hannibál tanár úr színházi adaptációját az Ártiumban. Fábri Zoltán ikonikus filmjének főszereplője, Nyúl Béla – vagyis Hannibál tanár úr – figurája mára fogalommá vált. A hatalomnak kiszolgáltatott kisembert ezúttal Mucsi Zoltán formálja meg, vele beszélgettünk a nehéz helyzetbe került, de a végsőkig fennmaradásáért küzdő színház új bemutatója kapcsán.

„Amikor nagyon az életünkbe jön a politika, az nem egy jó időszak” (vagy) „Hol kezdődik a gyávaság?”

Gondolom, nem véletlen, hogy a független színházak támogatásának megvonása után a fennmaradásáért küzdő, nézői támogatásokból újrainduló Átrium éppen a Hannibál tanár urat tűzte műsorára új bemutatójaként. Nyúl Béla történetét nem lehet politikátlanítani, miközben éppen arról szól, hogy egy teljesen politikamentes dologból is politikai kérdést lehet csinálni. El lehet vonatkoztatni az aktuálpolitikától, amikor ehhez az anyaghoz nyúl az ember, vagy akaratlanul is beletolakszik a mostani közélet?

Mucsi Zoltán: A színház önmagában művészet. Egy kortárs művészet. Az olyan kortárs művészetet pedig, ami eltekint a valóságtól vagy a jelentől, nem érdemes csinálni.

„Amikor nagyon az életünkbe jön a politika, az nem egy jó időszak” (vagy) „Hol kezdődik a gyávaság?”

A színháznak dolga ezekre reflektálni?

Mucsi Zoltán: A színház dolga nem a politizálás, de a körülöttünk zajló világra reagálva kérdéseket kell feltennie. Ideális esetben jó kérdéseket vet fel egy darab, amire ugyan nem adja meg a pontos választ, de azt felvázolja, hogy erről érdemes gondolkodni. A filmben sem Nyúl Béla politizál: Nyúl Béla életébe furakodik be a politika. Azt már én is észrevettem, hogy amikor nagyon-nagyon bejön az életünkbe a politika, az nem jó időszak.

Nyúl Bélát játszod az előadásban, akinek a figurája fogalommá vált mára, és jellemzően a gyávaság szinonimájaként használják. Szerinted valóban gyáva „nyúlbéla” Nyúl Béla?

Mucsi Zoltán: A rossz társadalmak rosszat hoznak ki az emberekből: átállnak a „rossz” oldalra vagy sunyin hallgatnak. A gyávaság igencsak tág fogalom. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy megzsaroljanak a gyermekemmel, leszakítsák a körmömet vagy áramot vezessenek a heréimbe… akkor biztos, hogy én sem lennék bátor.

Szerintem ez egy összetettebb kérdés. Hiszen hol kezdődik a gyávaság? Amikor zsarolható az ember, vagy lehetetlen helyzetbe kerül és életben akar maradni? Egy rettenetes korban az életben maradási vágy az gyávaság? Az is lehet, hogy olyankor jobb meghalni, csak ugye az emberben ott az életösztön. De ez az én véleményem… az előadás kapcsán meg döntse el a néző, hogy gyáva-e Nyúl Béla. Az is lehet, hogy mindenki másképp látja.

„Amikor nagyon az életünkbe jön a politika, az nem egy jó időszak” (vagy) „Hol kezdődik a gyávaság?”

Ez a morális dilemma vagy kérdésfeltevés ennek a szerepnek a lényege?

Mucsi Zoltán: Szerintem igen. Bár nem látjuk, nem ismerjük Nyúl Béla dolgozatát. Ha az butaságot tartalmaz, vagy nem fedi a valóságot, akkor vitatkozni, beszélgetni kell róla, esetleg meggyőzni őt az ellenkezőjéről és rávezetni a valóságra, de semmiképp sem lehetetlen helyzetbe hozni és meghurcolni. De nem én szeretném megmondani a tutit. Ez csupán egy nézet a sok közül, ami ha gondolatot ébreszt majd a nézőkben, akkor nagy baj már nem történt.

Szabó Ernőnek Fábri Zoltán filmjében nyújtott Nyúl Béla-alakítása mára klasszikussá vált. Mennyire nehéz színészi feladat újrarajzolni, vagy újra megformálni egy ilyen karaktert? El lehet tőle vonatkoztatni?

Mucsi Zoltán: Ez a pálya nem verseny, legalábbis én nem tartom annak. Nincs is más lehetőségem, mint elvonatkoztatni. Nem vonok párhuzamot, a saját feladatommal foglalkozom. Nem gondolok rá, mert görcsöt okozna. Én nem azt és nem úgy akarom megcsinálni, hanem egy új előadást, amiben ugyanazt a szerepet játszom. Csak ez sokkal inkább Mucsi Zoltán alakítására fog hasonlítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top