Szorcsik Viki utoljára szólalt meg a bírósági ügyéről: „Ez egy közröhej”

V.B.T. | 2023. Március 23.
Nem csillapodnak az indulatok.

Szorcsik Viki és Mischinger Péter a Farm VIP forgatásán kaptak össze, a színésznő testi és lelki bántalmazónak nevezte a sportolót. A korábbi exatlonos bocsánatkérést várt Szorcsiktól, ám miután ez többszöri felszólításra sem történt meg, bíróság elé vitte az ügyet, rágalmazás miatt feljelentette.

Fotó: TV2

Szorcsik Viki az ACNews-nak nyilatkozott a minap: elmondta, nem kapott értesítést a feljelentésről, és kikötötte, hogy utoljára beszél a szerinte nem létező ügyről. „Én nem hallottam semmilyen feljelentésről, nem is kaptam semmilyen hivatalos levelet vagy értesítést. Lassan már úgy tűnik, mintha valami köztörvényes bűnöző lennék, csupán azért mert félek az agresszív emberektől, mint minden hölgytársam. A műsor utolsó felvételén kezet rázott velem, és azt mondta, felejtsük el ezt az egészet. Ehhez képest most a szöges ellentéte folyik. Egyszerűen ez nevetséges, amit maga köré gerjeszt ez az illető. Ez egy közröhej, hiszen egy televíziós műsorban elhangzottakért nem lehet bíróságra vinni senkit, főleg nem úgy, hogy egy kereskedelmi csatornával írt alá szerződést, nem pedig velem. Ez az ember gyakorlatilag az én hátamon kapaszkodik fel, és rajtam keresztül próbál magának ismertséget szerezni, mert már másra nem tudok gondolni” – részletezte a színésznő, majd pár jó tanácsot is adott egykori játékostársának.

Javasolnám neki, hogy lépjen túl, és próbáljon meg valami produktummal kitűnni, viselkedjen férfiként, és emelt fővel viselje azt, hogy a harmadik műsorból is ki kellett esnie – és most egy nő ejtette ki a személyemben. Mindenesetre én őszintén kívánom, hogy békéljen meg magával, és csináljon valami olyat, ami maradandó és építi őt, hogy ne a pocskondiázásával kössék össze a nevét. Hónapokig tűrtem válasz nélkül, hogy mocskolja a nevem, és most már szeretném, ha leszállna rólam, és foglalkozna a saját életével

– mondta, majd azzal zárta a nyilatkozatát, hogy számára nincs és nem is volt semmilyen ügy.

Exit mobile version