nlc.hu
TV-sztárok
Hivatalosan is egy párt alkot a Bridgerton két sztárja

Most már hivatalos: egymásba szeretett a Bridgerton két sztárja

Nagyon úgy tűnik, hogy A Bridgerton család két színésze egymásra talált a való életben is, legalábbis a lesifotók igen beszédesek a témát illetően.

A romantikus szerelmi történeteiről és pikáns jeleneteiről híres Netflix-sorozat szereplői között csak úgy szikrázik a levegő!
 

 

Bridgerton

(Photo:Getty Images)

A Bridgerton család két szereplője, Bessie Carter és Sam Phillips között kibontakozó szerelemről már egy ideje szárnyra kaptak a pletykák, de a színészek szóban egyelőre nem erősítették meg (bár nem is cáfolták) a hírt, miszerint együtt vannak. A róluk készült új lesifotók azonban igen beszédesek, így le sem tagadhatnák, hogy teljesen odáig vannak egymásért!

Habár a sorozatban Lord Debling Penelope Featheringtonnak udvarolt, az őt alakító színész, Sam Phillips egy másik Featherington-lány iránt táplál romantikus érzéseket. Ő pedig nem más, mint a Penelope legidősebb nővérét, Prudence-t alakító Bessie Carter. A 40 éves színész és a 30 éves színésznő a forgatáson szerettek egymásba, és állítólag 2023 júliusában már össze is költöztek.

A párt június 22-én kapták lencsevégre Sussexben, Angliában, ahogy meghitt pillanatokat töltöttek együtt. A szerelmesek egy reggeli sétára indultak, amely során több romantikus gesztussal is kifejezték egymás iránti szeretetüket. A laza kiruccanáson Bessie fekete pulóvert, szürke leggingset és tornacipőt viselt, míg kedvese narancssárga pólóban, fekete melegítőnadrágban és tornacipőben volt.
 
A képeket ide kattintva tekintheted meg.

Via

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top