Gyenesei Leila: „Elsősorban édesanya vagyok, és csak utána kalandkereső”

F. B. | 2024. Október 21.
Leila nem tagadja, hogy pont a legjobbkor jött számára a Fort Boyard műsorába való felkérés.

Nagy kalandkeresőként már kislánykora óta vonzotta A Fort Boyard – Az erőd című műsor Gyenesei Leilát, akinek egy bakancslistás álma vált valóra azzal, hogy kipróbálhatta magát a formátumban. Ráadásul a felkérés is épp egy olyan időszakban jött a számára, amikor úgy érezte, ideje kiszakadnia egy kicsit elvonnia a figyelmét valamivel. 

Fotó: Birton Szabolcs

Leila a Story.hu-nak mesélt arról, hogy mi játszódott le a fejében akkor, amikor megtalálta őt a felkérés:

„Adrenalinfüggő vagyok, az a típus, aki imádja, ha katapultálhat egy repülőből, vagy siklóernyőzhet. Persze Mimi születése óta jóval óvatosabb vagyok. Először csak a vezetési stílusomon vettem ezt észre, de mára azért vannak helyzetek, amikre én is nemet mondok” – jegyzi meg nevetve, de azt is elárulja, úgy kellett neki ez a mostani kaland, mint egy falat kenyér:

Bevallom, lelkileg is a legjobb pillanatban talált meg a felkérés. Apukám márciusi halálát követően ez a jókedvű forgatás és kis utazás a legjobb volt, ami történhetett velem.

Elsősorban édesanya, utána kalandkereső

A nagy kalandra kislánya bár eleinte félve engedte volna el, miután lefektettek néhány “szabályt”, édesanyja kiutazása után már izgatottan várta a beszámolóit.

„Anyaként, ahogy más, én is élem az izgalmas vagy éppen kevésbé izgalmas hétköznapokat, így egy olyan lehetőség, hogy sziklafalon mászhatok, miközben alattam hullámzik az Atlanti-óceán, kihagyhatatlannak tűnt. Mert még mindig élvezek minden olyan helyzetet, ami bátorságot és koordinációt igényel.

Így mindössze annyit kérdeztem a műsor készítőitől, hány napot vesz igénybe a forgatás, hiszen elsősorban édesanya vagyok, és csak utána kalandkereső. A kislányom azonban féltett egy kicsit, de megbeszéltük, semmi veszélyeset nem próbálok ki, amiről úgy gondolom, megsérülhetek, és mindenről beszámolok neki, így már ő is nyugodt szívvel elengedett.

Ráadásul a legjobb kezekben volt, hiszen az édesapja vigyázott rá. A válásunk ellenére remek összhangban vagyunk, nincs olyan, hogy szívességet kérek, az a természetes, hogy Mimi mindig valamelyikünknél legyen. Ráadásul Miminek is jót tett, hogy az utolsó óvodás napokat júniusban még a barátaival tölthette” 

Fotó: RTL/ Sajtóklub

„A legjobb csapatba kerültem”

 „Lesznek helyzetek, amikben szárnyalok, és olyanok is, ahol kevésbé, sőt, ahol igazán béna voltam, de azt sem érzem cikinek, sőt büszke vagyok magamra, hogy megpróbáltam ezeket az extrém feladatokat megcsinálni. Én már úgyis egy életre kiversenyeztem magam. Amit akartam és tudtam, azt megnyertem. Így ezúttal kizárólag az élményekért mentem. És persze a jó társaságért. De azért eleinte izgultam, hogy fogom magam érezni. Rajtam kívül ugyanis mindenki tud énekelni, mi lesz velem, ha megtudják, hogy én nem – meséli nevetve. – És végül hamar megtaláltam mindenkivel a közös hangot, és kiderült, hogy a humor a mi nagy fegyverünk. Ha a társaság rossz lett volna, akkor biztosan nehezebb a forgatás, de szerencsére pozitív élményekkel távoztam, és sok új barátot szereztem – nemcsak magamnak, hanem Miminek is. Él-hal a Wellhello együttesért, amióta elvittem egy koncertjükre, illetve Singh Vikivel is nagyon jóban lettünk.”

Exit mobile version