Bár Hujber Ferenc sokat változtatott az életmódján, szívbetegsége miatt mégis retteg a párja, hogy valami komoly baj történik.
Hujber Ferenc 2017-ben találkozott Krisztinával, és az idő őket igazolta. Stabil és boldog kapcsolatban élnek, ám ezzel együtt is számos akadállyal kell megküzdeniük a mai napig. „Amióta együtt vagyunk, a mi életünk konkrét küzdés, létfenntartás. Kimentünk Angliába, új életet kezdtünk egy másik országban akkor, amikor én nem voltam jól, aztán hosszan nem voltam jól, aztán kerestem munkát, aztán beütött a Covid, megszületett a gyermek, na ezeket oldottuk meg” – olvasható a színész vallomása a BEST magazin legfrissebb számában.
A művész és kedvese egy megszeghetetlen fogadalmat is tettek, ez pedig arról szól, hogy bármi is történik az életükben, mindig őszinték lesznek egymáshoz. Még egy esetleges megcsaláskor is.
Egy ilyen erős kapcsolatban is vannak azonban félelmek. Krisztina attól fél, hogy bár a szerelme gyógyszereket szed a veleszületett szívbetegségére, mégis megtörténhet a tragédia, amelynek következtében ő egyedül marad. „Köztünk majdnem 20 év a korkülönbség, ő pedig szívbeteg. Gondolni se akarok rá. Mondhatom azt, hogy ez a levegőben lóg… Tíz éven belül egyedül maradhatok. Volt már rá példa, hogy úgy hívtam ki a mentőket, hogy kékült, nem kapott levegőt”- mondta Hujber felesége, akinek nem alaptalanok a félelmei, mivel párjának volt két szívleállása, és egy stroke-ja.
További részletek a friss BEST magazinban.