nlc.hu
TV-sztárok
Lukács Miki az új párjáról és a babavárásról

Lukács Miki nem bánja, hogy gyorsan jött a baba az új párjával

Lukács Miki szerint nem feltétlenül baj, hogy már úton van a közös gyermekük az alig pár hónapos kapcsolatukban.

Mint arról korábban beszámoltunk, Lukács Miki és új párja babát várnak. A 45 éves műsorvezető most, a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorában beszélt először arról, hogyan élte meg, hogy ilyen gyorsan jött náluk a közös gyerek – írja a Blikk. A szerelmesek ugyanis csak 5 hónapja voltak együtt, amikor kiderült, hogy kisbabájuk lesz.

“Gyorsan jött a baba, de ez nem feltétlenül baj. Azt gondolom, bár ő 32 esztendős, de a koránál jóval előrébb tart, a korabeli emberek, hölgyek vagy akár fiúk gondolkodásmódjánál is jóval érettebb vagy tapasztaltabb” – mondta el a jóval fiatal párjáról Lukács Miki.

Bevallotta, nagyon intenzíven indult a kapcsolatuk. “Viszonylag sok mindent megéltünk és átéltünk együtt, mert nagyon intenzív volt a kapcsolatunk eleje egészen az áldott állapotba való kerülésig, ami igen, 5 hónapot jelentett. Tényleg mondhatjuk, hogy hamar, de igazából aminek ki kellett derülnie 5 hónap alatt, az szerintem mind kiderült. (…) Mind a ketten viszonylag gyorsan el tudtuk dönteni, hogy igen, érdemes építeni, hogy van a másikban ráció” – magyarázta a műsorvezető.

Kiemelt fotó forrása: YouTube / Palikék Világa – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top